Több mint 40 NATO-ország, köztük Magyarország havi rendszerességgel egyeztet majd arról, hogy tudják segíteni Ukrajnát az Oroszország elleni védekezési műveletekben. A fórum alakulóülése a németországi Ramstein légibázison történt meg – írja a Euronews.
Mióta a Pentagon bejelentette a Lend-Lease törvény után Ukrajnába indított, 800 millió dolláros fegyvertámogatási csomagot, melynek részeként tüzérségi eszközöket is küldenek az ukrán haderőnek, azóta megy a találgatás arról, hogy pontosan mit kap az ukrán haderő, mivel ezt az amerikai védelmi minisztérium nem közölte. Most kiderült: M777-es vontatott tarackok mennek az ukrán haderőnek.
Amerikai gyártmányú F-15-ös, F-16-os és F-18-as vadászgépeket kérnek az ukrán légierő pilótái a nemzetközi közösségtől az Oroszország elleni harcokhoz.
Sosem látott videó került elő az ukrajnai háborúról, amely bemutatja azokat az extrém nehéz körülményeket, melyekkel az ukrán pilóták szembenéznek nap mint nap.
A brit külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek el kell érnie, hogy az orosz haderő Ukrajna egész területéről kiszoruljon. Hozzátette: további fegyvereket kell gyártani Ukrajna számára, illetve a nyugati országokkal közösen dolgoznak egy új Marshall-terv összeállításán is Ukrajna számára. Arról is beszélt, hogy szerinte hibát követett el a világ azzal, hogy nem tett eleget az orosz invázió elhárításáért.
Minden korábbinál részletesebb listát tett közzé nemrég az amerikai védelmi minisztérium azokról a fegyverekről, haditechnikai eszközökről, melyet az ukrán haderőnek biztosítanak. A listán olyan tételek is szerepelnek, melyet az Egyesült Államok még soha korábban nem közölt (pl. robothajók), illetve összegezve vannak rajta olyan meglepően magas számok is, mint például az, hogy Amerika már 50 millió darab lőszert és 19 500 tankelhárító fegyvert küldött Ukrajnának.
Miközben az orosz erők Kelet-Ukrajnában, a szakadárok által maguknak követelt Donyeck és Luhanszk megyékben haladnak előre, elsősorban tüzérséggel és légicsapásokkal támadva ukrán célpontokat, a konfliktus nemzetközi szinten egyre inkább eszkalálódik. Oroszország kedden bejelentette, elzárja a gázcsapokat Lengyelország és Bulgária felé – szerda reggel a Gazprom közleménye szerint el is zárták mindkét ország felé. Kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, jelentős a kockázata egy nukleáris háborúnak. A kínai külügyminisztérium válaszában kijelentette, senki nem akarja, hogy kitörjön egy nukleáris háború. Az Ukrajnával szomszédos egykori szovjet tagköztársaságban, Moldovában közben összehívták a biztonsági tanácsát, miután az oroszok ellenőrizte szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban állítólag támadás ért két rádióállomást. Eközben Németország bejelentette, légvédelemmel felszerelt tankokat küld Ukrajnának.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Oroszországa a Gazprom bejelentése szerint elzárta a gázcsapokat Lengyelország és Bulgária felé.
2. Az oroszok főleg tüzérséggel és légicsapásokkal támadják a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéket.
3. Lavrov szerint jelentős a kockázata egy nukleáris háborúnak, Kína szerint senki nem akar harmadik világháborút.
4. Moldovában összehívták a biztonsági tanács ülését, miután támadás ért két adótornyot a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban. A moldovai szakadárok szerint Európa legnagyobb lőszerraktára felé lőttek az ukránok, Ukrajna és nyugati szakértők orosz hamis zászlós hadműveletekről beszélnek.
5. Németország bejelentette, légvédelmi rendszerrel felszerelt páncélosokat küld Ukrajnának.
Eltávolították Kijev központjából az orosz és az ukrán nép barátságát ábrázoló szovjet emlékművet. A teljes emlékmű eltávolítása előtt az egy orosz és ukrán munkást megjelenítő szobor orosz munkásának a fejét levágták.
Ha valaki kívülről be akar avatkozni az ukrajnai háborúba, és stratégiai fenyegetést hoz létre Oroszország számára, „villámgyors csapásra” számíthat – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai szentpétervári törvényhozói tanácskozáson.
Berlin összesen tizenhat szabadtéri uszodájában 2 Celsius fokkal hidegebb lesz a medencék vize. Az üzemeltető ezzel akar hozzájárulni Németország orosz földgáztól való függőségének csökkentéséhez – írja a The Guardian.
Törökország újabb Sz–400-as légvédelmi rendszert kap Oroszországtól, összhangban a korábban megkötött szerződéssel – jelentette be a török Hadiipari Elnökség (SSB) vezetője.
Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel elsőként szünetelteti oroszországi működését nagyobb kínai vállalat az ukrajnai háború kezdete óta – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap szerdán.
A CNN számos ukrán tisztviselőtől úgy értesült, Oroszország mára tervezett népszavazást tartani Herszonban. A népszavazás helyett tüntetés tört ki a lakosság körében, amelyet az orosz katonaság könnygázzal próbál szétverni. Közben ezrek menekülnek az orosz erők által még a háború kezdetén elfoglalt nagyvárosból.
Oroszország azt állítja, amerikai és európai fegyverszállítmányokat tároló fegyverraktárt semmisítettek meg rakétacsapással Ukrajnában – írja a Sky News.
Egy széles körben nem ismert, „Phoenix Ghost” (Főnix Szellem) névre hallgató drón is részét képezi annak az Ukrajnának küldött, 800 millió dolláros fegyvercsomagnak, melyet az Egyesült Államok kormánya nemrég jelentett be – írja a Business Insider és a Politico.
A Dnyeszter Menti Köztársaság belügyminisztériuma szerint drónokat indítottak és tüzet nyitottak Ukrajnából a moldovai szakadár régió felé – írja a Guardian.
Mind az ukrán légvédelmi eszközök megvédésében, mind pedig az orosz repülőgépek ellen kivitelezett támadások végrehajtásában példátlan módon segíti az amerikai hírszerzés az ukrán haderőt – mondták el meg nem nevezett, aktív és nyugalmazott amerikai tisztségviselők az NBC News-nak.